Hozzájárul a menstruáció előtti és alatti jó közérzethez.
Támogatja a normál vénás és perifériás keringést.
Kimagasló mennyiségű pásztortáskát (450 mg) tartalmazó kapszula!
Az Európai Európai Gyógyszerügynökség (EMA) az Európai Gazdasági Térséghez (EGT) tartozó országokban – köztük az uniós tagállamokban – forgalomba hozott, illetve forgalomba hozni kívánt, emberi vagy állatgyógyászati felhasználásra szánt gyógyszerek kiértékelésével és felügyeletével foglalkozik.
Az EMA szervezetén belül a Gyógynövény Szakbizottság (HMPC) feladata, hogy a biztonságosságra és a hatásosságra összpontosítva a gyógynövényekről tudományos adatokat gyűjtsön össze és értékeljen, amit gyógynövény monográfiák formájában tesz publikussá. A monográfiák többek között azt is tartalmazzák, hogy az egyes gyógynövényeket milyen formában és adagolás mellett ajánlott forgalomba hozni. A feldolgozási formát és az adagolást a szakbizottság minden esetben úgy ajánlja, hogy az adott gyógynövény alkalmazásával elérhető előny mindig nagyobb legyen, mint a fogyasztás esetleges kockázata.
TERMÉKEINK NEM GYÓGYSZEREK, hanem kedvező élettani hatással rendelkező, a szervezet egészséges működését támogató étrend-kiegészítők, élelmiszerek! Az EMA HMPC-re való hivatkozás kizárólag azt a célt szolgálja, hogy igazoljuk a fogyasztóink felé, hogy az oldalon részletesen ismertetett kedvező élettani hatás a megadott alkalmazási forma és/vagy adagolás mellett biztonságosan (alacsony kockázat mellett) elérhető az adott gyógynövény fogyasztásával.
Az EMA HMPC gyógynövény monográfiái között ide kattintva lehet keresni. (Az EMA HMPC egyes - általunk is forgalmazott - gyógynövényekről még nem készített monográfiát.)
Termékeink adagolásának szakmai megalapozottságáról ide kattintva olvashat többet.
Jelen tájékoztatást a 2008. évi XLVII. törvény szerinti sérülékeny fogyasztókra tekintettel tettük közzé. Fogyasztóvédelmi megfelelőségünkről ide kattintva olvashat.
" tabindex="0">Gyógyszerügynökség Gyógynövény Szakbizottsága ajánlásának megfeleltethető adagolással.A kapszulákban lévő szuperfinom gyógynövénypor általános előnyei:
Adalékanyag- és kivonószermentes, a kapszulák a gyógynövényen kívül mást nem tartalmaznak.
Bevizsgált, kiváló minőségű gyógynövényből készült.
Egy kapszula tartalma ~2 g szálas pásztortáska teafűnek felel meg.
A kapszulákban lévő porból tea készíthető vagy bármilyen folyadékban elkeverhető.
Naponta 2-3 alkalommal 2 kapszula a menstruációt megelőző 3-5. naptól a menstruáció végéig.
Kapszulaként fogyasztva: Bő folyadékkal lenyelve.
Teaként fogyasztva: A kapszulák tartalmát szórja egy pohárba, majd öntse fel 2 dl 50-60 °C-os vízzel. Elkeverés után azonnal fogyasztható.
Folyadékban elkeverve: A kapszulák tartalma elkeverhető akár hideg vízben is, vagy bármilyen más folyadékban (pl. méz, üdítő, turmix, shake, joghurt, olaj stb.)
Kapszulánként 450 mg pásztortáska herba (Bursae pastoris herba) NaturMill® szuperfinom gyógynövénypor, kapszulahéj: zselatin.
A felsorolt lehetséges mellékhatásokon, kölcsönhatásokon és ellenjavallatokon kívül a tudomány mai állása szerint nem ismert más számottevő kockázat a pásztortáska fogyasztásával kapcsolatban a megadott adagolás mellett.